Sári Éva

Sári Éva

Kozmetikusnak lenni, az emberek testi és lelki szépségét ápolni egy csodálatos kiváltság! Gyerekkorom óta különleges vonzalom fűz a kozmetikához, már kislányként arról álmodoztam, hogy kozmetikus leszek. Akkor még nem ismertem a szakma rejtelmeit, de éreztem azt a megmagyarázhatatlan pozitív légkört ami a kozmetikákat övezi. Igazi csodának, varázslatnak gondoltam a kozmetikusok munkáját, akik képesek rövid idő alatt előcsalogatni a fáradt, stresszes külső mögött szunnyadó belső szépséget. Tudtam, egy nap én is ezt szeretném csinálni, de az élet másfelé sodort, a Szegedi Tudományegyetemen szereztem diplomát, mint újságíró.

Szeretek új dolgokat megismerni, emberekkel, gondolataikkal-érzelmeikkel foglalkozni, amihez az újságírói szakma egy kitűnő kiindulópont, de éreztem valami még hiányzik és ekkor döntöttem el, hogy elvégzem a kozmetikus iskolát. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel manapság nem sokan vannak abban a kiváltságos helyzetben, hogy elmondhatják a munkájuk a szenvedélyük is... Számomra a kozmetika nem egy munka, a kozmetika egy hivatás, amit vagy teljes szívvel végez az ember, vagy sehogy!

Nagyon szeretem a hivatásom, éppen ezért a kozmetika úgy lett kialakítva, hogy egyszerre kizárólag egy vendéggel foglalkozom a lehető legnagyobb odafigyeléssel.
Eddigi tapasztalataim alapján úgy gondolom manapság egyre nagyobb igény van a személyre szabott, korszerű, de mégis hatékony kezelésekre.

Nagy körültekintéssel választottam meg az általam használt kozmetikumokokat. Hiszen nem pillanatnyi hatást szeretnék elérni, hanem egy folyamatos és hosszú távon is tartós szépülést. Éppen ezért csakis természetes összetevőket tartalmazó kozmetikumokat használok, hiszen a bőr mélyebb rétegeibe csakis olyan anyagokat szabad bejuttatni, amelyeket a szervezet hatékony tud felhasználni.

A minőséget a több évtizedes szisztematikus kutatás, a különleges laboratóriumi fejlesztés, az optimális gyógyszerészeti követelményeknek megfelelő teljesen steril, zárt rendszerben történő gyártástechnológia és az ezekhez kapcsólódó magas minőségi ellenőrzés biztosítja. A kezelések személyre szabottak, mindig a vendég aktuális bőrállapota határozza meg az alkalmazott hatóanyagokat és a kezelés menetét.

A kozmetika és szépségápolás egy napról napra viharosan fejlődő és állandó megújulásra képes iparág, így a folyamatos szakmai továbbképzések és kongresszusok nem maradhatnak ki egy lépést tartani kívánó kozmetikus életéből, így az enyémből sem.
Szerintem a siker titka a folyamatos megújulás, a minél szélesebb látókör megszerzése.

Szakmai tevékenységem során számtalan továbbképző tanfolyamon részt vettem:

  • Elektrokozmetika
  • Testkezelő eljárások
  • Nyirokmasszázs
  • Talpmasszázs/talpreflexológia
  • Dermapen kollagén indukciós terápiás kezelések (ránctalanítás, stria, cellulit, aknés, heges bőrök kezelése)
  • Rozáceás, érzékeny bőr kezelése
  • okleveles mezoterápiás szakember
  • okleveles medical peeling szakember

A kozmetika világa egy folyamatosan megújuló és egyre több csúcstechnológiás gépet használó szakmává alakult az évek alatt, de a szakmai alázatot, a kozmetika iránti szenvedélyt és egy ügyes kezet egy gép sem tud helyettesíteni. Amennyiben felkeltettem érdeklődését forduljon hozzám bizalommal.

Sok szeretettel várok minden kedves hölgyet és urat, fiatalokat és idősebbeket!

Üdvözlettel:
Sári Éva
kozmetikus

 

Dr. Tóth Andrea PhD

Dr. Tóth Andrea PhD

1998-ban végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Azóta folyamatos ambuláns és műtéti tevékenységet folytatok.

A Fono-Plasztika Kft társtulajdonosaként férjemmel – Dr. Szűcs Attila plasztikai sebésszel - szakmai felügyeletet biztosítunk a kozmetikai tevékenység végzéséhez.

Több alkalommal vettem részt szépészeti szakmai workshopon, eredményesen végeztem elméleti és gyakorlati tréningeket:

  • Specialist training course for the use of Restylane – 2010
  • Teljes arcfiatalítás című szépészeti szakmai workshop – Teosyal töltőanyagok alkalmazása – 2012
  • Axillaris Hyperhydrosis kezelése c. elméleti és gyakorlati továbbképző tanfolyam – 2012
  • Orvosi lézer alkalmazás – akkreditált továbbképzés – 2014
  • Nagyteljesítményű lézerek alkalmazása az orvosi és fogorvosi praxisban – akkreditált továbbképzés – 2014
  • Teosyal töltőanyagok és a Perfect V-line bioszál termékeinek alkalmazása, thread lifting – 2015
  • Teosyal Ultimate töltőanyaggal végzett Teljes arcfiatalítás c. szakmai workshop-2015
  • Thead/Bioszálas Arckontúrozás c. elméleti és gyakorlati oktatás – 2015
  • Glabella c. elméleti és gyakorlati továbbképző tanfolyam - 2015
  • Kis teljesítményű laserek és fotodinamikus terápia a gyakorlatban c. akkreditált továbbképzés – 2016
  • Gyakorlati laser tanfolyam c. akkreditált továbbképzés - 2016
  • Kollagén terápia az esztétikában c. képzés – 2017
  • A mozgásszervi fájdalomcsillapítás metódusának elméleti és gyakorlati aspektusai c. képzés- MD orvosi kollagén terápia – 2017
  • Medical training on aesthetic management and injections techniques with hyaluronic acid – 2017
  • Splendid képzés - 2018

Rendszeres részt vettem és sikeresen elvégeztem a Semmelweis Egyetem által akkreditált szakmai képzéseket, melyek az orvosi lézer alkalmazás magas szintű ismereteit biztosítják, így 2016.05.20-tól jogosult vagyok a Laser Doctor szakmai megjelölés alkalmazására.

2016. 07. 16-án sikeres vizsgát tettem a Bojtor Márta által kifejlesztett Arcvonal® arctorna módszeréből, így okleveles arctorna tréner lettem.

Mindazon pácienseink és vendégeink számára, akik a különböző invazív fiatalító kezelések, műtétek mellőzésével szeretnék arcuk frissességét, fiatalosságát, az arcizmuk rugalmasságát biztosítani vagy fokozni, ajánlom az általam vezetett arctornát!

Szeretettel várom pácienseinket, vendégeinket az Anna Beauty Szalonunkban, ahol orvosi szakmai vezetés melletti kozmetikai, szépségápolási, és egyben gyógyító komplex kezeléseket folytatunk!
A modern kozmetikai gépi (mezoterápia) és kézi kezelések mellett hangsúlyt fektetünk az anyagok személyre, "bőrre szabott" kiválasztására, mégpedig úgy, hogy mindig orvosi szakértelem is áll a minőségi munka hátterében.

Soft lézeres kezeléseinkkel számos akut és krónikus gyulladással, bőrgyulladással járó betegség gyógyulásában tudunk segíteni (herpes, övsömör, fekélyek, égési sérülések ekcéma, akné ...). Az emax Galaxy System univerzális lézer csúcskészülékünkkel a nem kívánatos szőrszálak eltávolítását végezzük minden bőrtípus, így a I-VI bőrtípus esetén.

Az arc felfrissülése és természetes fiatalítására különböző injekciós és „thread lifting" kezelésemet (fonoplasztika.hu), valamint mezoterápiás kezeléseinket ajánlom!

Bejelentkezés, információ:
Dr. Tóth Andrea
06/30 206 1325
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőség

Debrecen,
Bem tér 14., Simonyi kapu

Készítette
honlapsiker-logo